Életjel

Régen nem írtam már, ezért elnézést az olvasóktól már ha vannak még ilyenek :) nincs nagy forgalom mostanában erre, de persze ez érthető főleg ha nem írok...
De nem írtam, és ennek meg van az oka, bárcsak azt mondhatnám hogy azért mert valami szuper jó dologgal vagyok elfoglalva állandóan, de nem így van. Azonban a probléma ami a szívemet nyomja nem nyilvános blogra való, közvetve-közvetlenül több szerettemet is érint, így itt ezt nem szeretném megosztani, a lényeg az hogy amit most a számomra fontos emberek és én is átélünk nem kívánom senkinek.
A napok várakozással és tehetetlenséggel telnek, igyekszem kősziklaként állni a sarat legfőképp a kedvesem miatt, de nem mindig könnyű, hisz én is ember vagyok és annyira szeretném megkönnyíteni a napjait, levenni a terheket vagy felvidítani vagy bármi, de ez nehéz.
És mindeközben telnek a mindennapok, mindennapos dolgokkal apró-cseprő ügyekkel, mert az életünk nem áll meg. A húsvét is csendesen telik, nincs is ünnepi hangulatom most, persze erre ez a borongós idő is rásegít rendesen, de remélem lesznek még örömtelibb beszámolni valók is a jövőben, ígérem azokról már írni fogok, persze csak ha érdekel még valakit, mert hál istennek vannak ilyenek is, kis napfény sugarak amik bearanyozzák az ember életét, ezzel hamarosan jelentkezem is majd!
Addig is igyekszem előre nézni, kitartani és meglátni továbbra is minden apró kis öröm és hála forrást magam körül.




5 megjegyzés:

  1. Úgy érzem ki a szavaidból, hogy valaki feltehetően elég beteg a családban. Kívánom, hogy ne így legyen, de ha mégis akkor a legjobbakat kívánom neki. Nektek pedig kitartást legyen szó bármiről is.

    Én biztos megvárom, amíg lesz időd/kedved írni. ;)

    A legjobbakat nektek!!!

    VálaszTörlés
  2. Én mindig jövök nézni, hogy írtál-e, kívánok neked sok erőt és kitartást a nehéz időszakra! Kívánom, hogy ne legyen igaza Hajnalnak a betegséggel kapcsolatban...:(

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm lányok a biztatást, bár mondhatnám hogy nem jól tippeltetek :( sajnos a helyzet csak rosszabb... így jól estek ezek a kommentek most igazán!

    VálaszTörlés
  4. Persze, hogy érdekel minket miről írsz! Addig is, míg szükség van rá, kitartást!! Remélem rendbe jön minden!

    VálaszTörlés
  5. Drága Gina!


    Akárhogy is alakul, Te egy kincs vagy a környezetedben mindenki számára... ugye tudod? :) Millió puszi. :) <3

    VálaszTörlés

 

Instagram-box

Rendszeres olvasók

A Blogról

Amit tudni érdemes: a blog nyomokban kreatív ötleteket, zene-film-és könyv ismertetőket, egy 24 éves lány hétköznapjait, és fotós próbálozásait tartalmazza, változó eloszátsban ;).



Amennyiben tetszik amit látsz, térj vissza bátran máskor is, ha kérdésed van, felül az ikonok között megtalálod a számodra legkézenfekvőbb elérhetőséget!