Reggeli készülődés

Halihóóó, benéztem már ide is végre!
Kitartás kedves olvasók jövőhét pénteken véget ér a vizsgaidőszakom, így vagy úgy :D remélhetőleg úgy hogy sikerül a még hátralevő utolsó tantárgyam is, és aztán végre kicsit pihenhetek és több időt tölthetek írással is. Addig is hoztam nektek ma egy videót, amit én készítettem ;)

A cím már sokat elárulhat, reggeli készülődés... ez azt hiszem mindenkinél mást jelent, van akinek kávéval, teával, reggelivel indul  a nap, másoknak arra sincs idejük, hogy a tükörbe nézzenek mert kissé elaludtak. :D Én mindkét csoporthoz tartoztam már, de amióta "újra" felfedeztem a sminkelés örömeit, megfogadtam, hogy úgy nem indulok el itthonról, hogy a fejem valamilyen szinten ne legyen elfogadható állapotban. Nem kell feltétlenül arra gondolni, hogy mindennap 5 kiló réteget rakok magamra, van amikor csak egy kis korrektort és szempillaspirált használok, hogy ha épp olyan kedvem van, de ha úgy van akkor szeretem a szemeimet kiemelni és egy kicsit jobban kisminkelni magam. Mióta így döntöttem, folyamatosan kaptam a kérdéseket, hogy mindezt hogy csinálom, meg biztosan egy órával hamarabb kelek hogy elkészüljek stb. stb. én pedig mindig nevetve mondom, hogy ehhez bizony elég 10-15 perc is bőven, de általában ezt az emberek nem hiszik el....
úgyhogy ma, hogy bizonyítsam állításom, levideóztam hogyan is készül el az elfogadható fejem :D
A videót meg kellett vágnom, mert egy helyen Balázs beszélt hozzám :@ grrr :D egyszer meg megtelt a memó kártya, szóval, kellett itt vágnom, illesztenem, zenét raknom, gyorsítanom, meg minden egyebet, szinte már profinak érzem magam, videó készítés terén xD a lényeg a lényeg a videó eredeti hossza 13 perc, az az pontosan 13 perc alatt varázsoltam magamnak emberi fejet. Ezt nektek egy kicsit felgyorsítottam, hogy ne legyen olyan unalmas. A videó elején az alapozóval kezdem, előtte természetesen meg volt az arctisztítás, tonizálás és a hidratálás is, a bőröm ápoltságának érdekében. :)




7 megjegyzés:

  1. Tünde és Bence2012. január 24. 10:48

    Hogy én hogy imádlak Téged :-) Nagyon jó volt nézni ezt a kis videót, kis cuki vagy, bár ezt eddig is tudtam. Megyek hozzád tanfolyamra :P Jó volt a zenei aláfestés is...Millió Puszi

    VálaszTörlés
  2. Kösziiii drága :) hát tanfolyamot azért még nem igen indíthatnék, ráadásul én is azt vallom, hogy ezt mindenkinek magának kell kitapasztalni, én rengeteg oktató videót néztem, sokat olvastam róla és sokszor többet ártott mint segített, mert görcsösen ragaszkodtam ahhoz hogy mondjuk úgy tartsam a szempillaspirált ahogy az újság írja stb. aztán miután ez elhagytam és úgy csináltam ahogy nekem kényelmes, minden sokkal könnyebb lett :)
    A zenét a Noisettes szolgáltatta :P

    VálaszTörlés
  3. komolyan berosálok :))) ez nagyon jóóóóóóóóó !!!!!!! a sminkkészleted überel egy filmstúdiót is :))) biztos vagyok benne hogy meg fogom nézni máskor is ezt a vidit, nagyon aranyos vagy rajta :)

    VálaszTörlés
  4. Oooooh elpirulok *.* :) Köszönöm szépen :) Anita azért én még tudnám bővíteni a készletet :DDD mondjuk egy pár minőségi ecsettel, de nem panaszkodom :) És örülök, hogy tetszett nektek, szeretem volna a youtubeot kihagyni a dologból és csak ide feltölteni a vidit, de nagyon lassú volt :( így maradt a youtube csak kicsit ódzkodtam tőle hogy több millió ember nézheti meg a videót :DDD de biztos láttak már nálam rosszabbat is :P

    VálaszTörlés
  5. A videó eszméletlen jóóó!!!!!!!! :)

    VálaszTörlés
  6. Kösziiii :) Örülök hogy tetszett :P

    VálaszTörlés

 

Instagram-box

Rendszeres olvasók

A Blogról

Amit tudni érdemes: a blog nyomokban kreatív ötleteket, zene-film-és könyv ismertetőket, egy 24 éves lány hétköznapjait, és fotós próbálozásait tartalmazza, változó eloszátsban ;).



Amennyiben tetszik amit látsz, térj vissza bátran máskor is, ha kérdésed van, felül az ikonok között megtalálod a számodra legkézenfekvőbb elérhetőséget!