Hajas post :)

Ha emlékezetem nem csal még sohasem írtam külön bejegyzést a hajamról, ennek pedig meg volt az oka, még pedig hogy eddig még sosem voltam vele megelégedve! De ez bizony véget ért, úgy érzem, még soha nem volt ennyire egészséges és gyönyörű a hajam, főleg mióta festve is van, de így van és most elárulom a titkot :) Vigyázat képáradat :P

A frizurámmal mostansággal annyira meg vagyok elégedve, hogy már hangosan is kimondom, hogy gyönyörű, pedig ha van valaki aki sokat panaszkodott a hajára életében az bizony én voltam, mindig volt valami ami nem tetszett, a hossza, az állapota, a színe stb. de most úúúgy szeretem ahogy van. Persze ez mind nem egyik napról a másikra változott meg.
Jó 4 éve már, hogy a sógornőm fodrászatába járok és ő kezeli a fizimiskámat :D az ő tanácsára kezdtem el, először is használni egy hajpakolást amit ő forgalmaz, és amit anno csak az illata miatt választottam :P majd megkaptam ajándékba karácsonyra és azóta is imádom.


Amint láthatjátok nem éppen a megszokott méret :) a dobozka 1000ml pakolást rejt, ami hosszú-hosszú időre bejár, és (nem akarok hazudni) de 1500 v. 1800 Ft-ba kerül. Nagyon megéri, ha belegondolunk hisz pl.: az én esetemben előtte Nivea balzsamot használtam, átlagos kiszerelése 250ml volt ami általában 700-800 Ft-ba került, kb. 1 hónapra volt elég éééés a hatása koránt sem volt ennyire jó. Később erről váltanom kellett egy másikra, mert ez a yoghurtost nem hozták, de az illaton kívül semmi sem változott :)


Ezt használom jelenleg. Akkoriban amikor elkezdtem kipróbálni ezt a balzsamot még Nivea samponnal mostam a hajam, de később, szintén sógornőm, meggyőzött, hogy adjak egy esélyt a Seective-s samponnak is, mert akik viszik tőle, csak jókat regélnek, na meg azt, hogy a hajuk sokkal gyorsabban nő. Persze erre csak legyintettem, szerintem sokan már nem vágjuk hanyatt magunkat az ilyen állításoktól, de azért rábólintottam és elkezdtem használni ezt a sampont:

(Mélyen hidratálja, visszaadja a haj fényét, lágyságát, a hajat könnyen fésülhetővé teszi.)
Ezeknek a samponoknak is természetesen több fajtája létezik, én jelenleg a mély hidratálósat használom, és mindaz amit regéltek igaz, a hajam egészségesebb lett és érezhetően gyorsabban nőtt ( kérlek itt ne valami meseszerűre gondoljatok, nem rapuntzel lettem vagy ilyesmi :D ) a fejbőröm kevésbé korpásodik és bár a samponnak borsosabb ára van / én 2200 Ft-ért veszem/ én így is ajánlanám, igen kevés is elég belőle.

Van még két kiegészítő termék amit hajápolásnál használok, az egyiket napi rendszerességgel a másikat csak alkalmanként. Az első a GlissKur hajvégápolója, amit bár kényszerből vettem mára a kedvenc hajápolómmá vált. Mióta vissza nyerte a hajam az eredeti színét, minden egyes festésnél időről időre megbolondítjuk egy kis szőke melírral a frizurám, így volt ez jó pár hónapja is amikor Anita egy új melír port használt amit nagyon ajánlottak neki a fodrász kellékesnél, aztán mint később kiderült ( nem csak nálam) de nem vált be. Egy idő után észrevettem, hogy fésülködésnél a szőke hajszálaim nehezebben bomlanak, beleakadnak a fésűbe, és mint a fehérneműkben a cérna gumira (vagy mi a franckarikára :D) kezdenek hasonlítani. Természetesen konzultáltam Anitával, hogy mi a helyzet és hogy ezt most beképzelem-e, de sajna nem így volt, ekkor javasolta, hogy keressek valami hajvégápolót, míg helyre jön a hajam, plusz egy ideig mosás után a pakolást rajta kellett hagynom zuhanysapkát húznom vagy törölközőbe csavarnom és szárítanom, de a lényeg a lényeg, hogy a hajam helyre jött és a GlissKura azóta is maradtam mert imádom ( ohh és természetesen az a melír por vagy mi ment a kukába, mert ő se szeretne olyat használni ami így roncsolja a hajat így másnál se használja)

Eleinte nem akartam GlissKur-t használni, úgy gondoltam az ilyen hajvégápoló majd tökre bezsírosítja a hajam, ráadásul marha drágának találtam a maga kis 2499Ft-os árával. De akkor nem volt választásom, megvettem, és pozitívan csalódtam, a hajam abszolút nem zsírosodik be tőle, szárítás után különösen jó mert kicsit elpuhítja a végeket amik kiszáradnak a melegtől és mivel épp csak egy pöttynyi kell az ujjbegyemre, olyan sokáig bejár hogy csak na. A képen is látszik, hiszen relatíve tele volt (már amennyire gyárilag ez lehetséges) és kb. 6 hónap alatt folyamatos használat mellett még épp hogy csak fogyott belőle. 

Szóval ezeket a termékeket használom a heti 2-3 alkalommal, ez nekem az edzéstől is függ, vagy hogy van-e valami fontosabb programunk a hétvégén. :)


Az utolsó dolog amit hátrahagytam, az nem tartozik a rutinhoz és még én magam is csak nemrégiben kezdtem el használni. Ez is sógornőm ajánlotta, szintén Selective-es termék. 

Szerkezetjavító, táplálószérum igénybevett és károsult hajra
Ampullácska :) ennek darabja kb.250 Ft én egyszerre többet vettem ezért nem tudom pontosan az árat, de havi 1 v. 2x fogom használni, mert nem is nagyon kell többször. Ez egy kis energetizáló, javítja a hajam, táplálja és széppé teszi :) használata előtt csak megmossuk, aztán jöhet az ampulla jól bemasszírozzuk, kicsit rajta hagyjuk aztán lemossuk. Ilyenkor nem kell balzsamot használni és ennyi.

És most érkezzenek a képek, a hajzuhatagomról :)




Szerintem a fotók magukért beszélnek, legalábbis én így látom, ráadásul január óta nem volt vágva hajam, mivel, egyszerűen nem kellett, nem szálkásodott hál istennek így végre olyan hosszú mint amilyen még talán sohasem volt, és egyelőre nem is óhajtom levágatni :)

Ui.: a termékek teszteléséért, ajánlásáért, semmiféle juttatást nem kaptam/kapok. (csak mert ebből már több helyen láttam problémát!)

9 megjegyzés:

  1. Gina tényleg gyönyörű a hajad!!!Eddig fel sem tűnt, hogy ilyen hosszú már :)

    VálaszTörlés
  2. 1: tényleg nagyon hosszú, nekem sem tűnt fel eddig :)
    2: gyönyörű !!!!!
    Én bevallom lusta voltam ilyeneket használni, de a Vivi hosszú haja miatt veszem őket és rákaptam én is :) Ég és föld!!!! Nem pont ezeket vettem, de nem kell azóta annyit vágni a fodrásznál a hajamból amennyit nőtt :/ :/ :/

    VálaszTörlés
  3. Hát, Ginám, gyönyörű vagy. :) Ennyi. :)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen :))) már tényleg nagyon hosszú a hajam és tényleg nem veszik észre az emberek, de nekem sem tűnt fel eddig annyira :D
    By the way már azt hittem, elromlott valami a rendszerben, mert az előző két posthoz nem volt komment, pedig Eri azt hittem várod az esküvős képeket :DDD de most vettem észre, hogy ezt a 4 kommentet sem mutatta a telefon így már megnyugodtam, hogy a rendszer tuti nem hibás és ti is megvagytok :P

    VálaszTörlés
  5. Én olvastam az esküvős postot :)Már aznap hogy írtál :)Sokkal többet jövök, mint jelzem:)

    VálaszTörlés
  6. Szia! A Selectove ampullát hol vetted? Keresem régóta de nem találok sajnos sehol :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohh szia bocsi hogy csak most válaszoltam az e-mail fiókom kissé elrejtette a blogos jelzéseket, szóval az ampullát a fodrászomtól vettem anno de őszintén szólva engem nem győzött meg furának éreztem tőle mosás után a hajam számomra nem nyújtott extrát nem is vásároltam többször, csak a sampont és a balzsamot használom azóta is. Úgy tudom fodrász kellékesek talán árulják, a sampont nálunk már a patikában is kapni de az ampullát azt nem tudom hogy forgalmaznak-e máshol.

      Törlés
    2. Köszönöm a segítséged. :)

      Törlés

 

Instagram-box

Rendszeres olvasók

A Blogról

Amit tudni érdemes: a blog nyomokban kreatív ötleteket, zene-film-és könyv ismertetőket, egy 24 éves lány hétköznapjait, és fotós próbálozásait tartalmazza, változó eloszátsban ;).



Amennyiben tetszik amit látsz, térj vissza bátran máskor is, ha kérdésed van, felül az ikonok között megtalálod a számodra legkézenfekvőbb elérhetőséget!