Beköszöntött az ősz!

Mindent kizáróan beköszöntött hozzánk az ősz ugyanis ma bekapcsoltattam Gabival a fűtést :) de idén először, talán már nagyon hosszú idő óta, nem bánkódom emiatt. Úgy érzem az augusztus vége és a szeptember kárpótolt minket azért amit júliusban "elszenvedtünk". Ráadásul egyelőre az ősz igen kellemes, lágy szél, lehulló falevelek, csodás színek, mindehhez 20 fok átlagban. Most pedig megint csak összeszedem a gondolataimat, ugyanis szégyen szemre már több mint egy hete nem írtam, persze védekezhetek, hogy nem volt időm, stb. stb. de inkább csak elnézést kérek a kedves olvasóktól :P és akkor lássuk mi is történt azóta.



 Utoljára ha jól emlékszem a vásárlásnál hagytam abba. Itt meg is említeném, hogy felesleges pénzkidobás volt, már ami ezt az újfehértói depo boltot illeti. Kimostam az inget és a lila felsőt, és az ing vasalása közben vettem észre hogy a hátulja teljesen el van szabva :/ felvéve pedig bár elsőre jól néz ki hosszú távon kényelmetlen, elöl a gomboknál össze dombosodik, hátul felcsúszik, a gomb kigombolódik (és bár tudom, hogy nem vagyok nádszál, de mindig a méreteimnek megfelelő ruhát vásárolok, így biztos vagyok benne hogy ez nem az én hibám) szóval egy alkalom után elkönyveltem, hogy ezt nem fogom hordani mert nem éreztem benne jól magam :S. A másik a lila felső, említettem, hogy nagyon fura anyaga van ugyebár, na hát ez nem előnye a ruhának. Egyszer volt rajtam fürdés után, plusz dove deo használata után vettem fel, elmentem benne a lakástól a suliig itt Hadházon meg haza, majd amikor levettem láttam, hogy a hónom aljánál csúnya nagy folt lett rajta. ami nyilván természetes ha az ember mozog, izzad, de itt az a hiba, hogy ez megmaradt az anyagon száradás után is, valószínűleg a deoban lévő anyagokat vette föl. Így ez is a nem hordható kategóriába került, hiszen elég csúnya látványt nyújtanék benne ha felvenném :( Most már persze így 100% hogy ebbe a boltba még egyszer be nem teszem a lábam. Lehet hogy a Fórumba is kínait árulnak, de engem amúgy se érdekel nagyon a márka, csak az, hogy nekem tetsszen a ruha illetve hogy hordható legyen, így maradok annál amit már megszerettem és inkább ott vásárolok, mert ennyi pénzért a New Yorkerbe is találtam volna, jó darabokat. De ugye az ember a hibáiból tanul :) és én most megfizettem a tanulópénz úgy hiszem :D.

Ezen szörnyű élményeken kívül :D múlt hétvégén megkezdődött az iskola. Amiről összességében, 4 tantárgyi óra és két nap után, azt tudom elmondani, hogy jó, kellemes és továbbra is vonz. Kicist bővebben lebontva, az első óra, isteni volt a tanárnő abszolút szimpatikus, és a szavait csak úgy ittam magamba. A kommunikáció elmélettől egy kicsit eltérve beszélt olyan pszichológiai dolgokról, amelyek nagyon érdekelnek, és élvezetesen adja elő az egészet, azonnal a szívembe zárta magát. A következő óra már korán sem volt ilyen kellemes, sajna. A tanár úrtól már előre rettegtünk, mert persze információink már voltak róla. És hát nem kellett csalódnunk. Nagyon művelt, okos, és nagy tudásbázisú. Ugyanakkor annyira unszimpatikus, hogy az hihetetlen :D főleg mivel a tanuláshoz való életkedvünket úgy alapozta meg, hogy: mi mind hülyék vagyunk, ő nem kér tőlünk esszét mert nem kíváncsi ránk és mert tudja hogy ő sokkal okosabb nálunk, és mi ezt a szintet nem fogjuk elérni. A vizsgákon teszt lesz, de olyan hogy nem fog sikerülni nekünk talán majd a 3 félévben ( bár nem tudom hogy képzeli hogy el jutunk odáig, ha nem sikerül :DDD ) szóval így finoman leosztotta a lapot nekünk. Ezek után pedig folyamatosan és számomra összefüggéstelenül beszélt az anyagról, hol előre ugrottunk hol vissza, így a jegyzetem kész káosz, a rengeteg római császár nevét még véletlenül se írja a táblára, soha nem használ projektort, így úgy hiszem az ő tantárgyaitól jobban fogok parázni mint a Közgazdaságtantól, pedig utálom azt is :DDD Másnap reggel szintén vele kezdtünk, csak más tantárgyal, de itt sem javult a helyzet :D Délután Szociológia lett volna, de a tanárnőnk, aki egyben a szakvezetőnk és az intézményvezető is, ezt az órát elcsalta magának, hogy egy kis tájékoztatást adjon a képzésről, aminek mi nagyon örültünk, na nem csak azért mert nem kellett tanulni, hanem mert lényegesen több információ hangzott el, mint a beiratkozáskor. Ő is nagyon  szimpatikus volt, szerintem a tárgyal sem lesz gond, követelő ugyanakkor rendes tanárnak ígérkezik. Ééééés végre megtudtam, hogyan lehet egyszerre több szakirányt is végezni, így már be is indultak a tervezések a parányi agyamban. Ugyanis, többször már nem nagyon óhajtom ezt az alpaképzést megkezdeni, így ha benne vagyok mindenképp szeretnék 2 szakirányt választani, plusz egyszerűen nem tudok választani, csak egyet :D Az én szakomon 4 lehetőség van:
  • Üzleti kommunikáció
  • Újságírás (nyomtatott)
  • Online kommunikáció
  • Televíziós műsorkészítő
Én ezek közül amire abszolút nem vágyom az az üzleti kommunikáció, lehet hogy a tantárgyaink hasonlóak stb. de nekem nem mindegy végül mi kerül majd be a diplomámba, és ha mondjuk újságírással akarok foglalkozni akkor a diplomámban feltüntettet szakirány nem árt ha kapcsolódik a munkakörhöz. Így első szakiránynak valószínűleg az online újságírást fogom választani, mert bár a nyomtatott fajtáját én még mindig jobban kedvelem, tudom, hogy eléggé leáldozóban van a csillaga, így döntöttem az online mellett. Második szakiránynak pedig nagyon szívesen venném a televíziós műsorkészítő szakirányt fel, ugyanis, jó ha az ember több lábon áll, és érdekel el a tévézés, persze nem feltétlen a kamera előtti világ vagy egy valóságshow elvezetése :D de szívesen dolgoznék tévénél, akár mint háttérember is. Tehát gözerővel szeretnék eme célok megvalósítása felé. Persze a második szakirány plusz pénzbe kerül, de azon leszek, hogy ezt valahogy megoldjam jövő szeptemberig, meg persze az is kell, hogy legalább 10 ember jelentkezzen a szakra levelezőn vagy akár nappalin, mert különben nem indítják az adott szakot. Időben természetesen ugyanúgy végeznék, ha sikerül a mintatervet követni, magyarul nem bukom meg, de ez nincs a terveim között és remélem nem is következik be. :)
Jövő héten ismét iskola, de szerencsére szombaton csak délig leszünk nem ötig :D jipiiiiiii így legalább aznap tudunk menni a glamuor napok kuponokkal vásárolni ;)
Az iskolához kicsit kapcsolódva, hétfőn mint "újságíró" voltam a párommal kosárlabda meccsen. Ugyanis egyik közös barátunk családja vállalkozásban csinál most egy újságot, ami a debreceni sport élettel foglalkozik. Szerintem nagyon igényes színvonalas kis lap, először csak interneten lehetett olvasni, de nemrég megjelent nyomtatott formátumban is. Akit érdekel, fent vannak facebookon is, vagy ha valakinek esetleg a párja érdeklődik a debreceni fociélet iránt vagy épp csábító számukra a salak motor, az nézegesse :) Itt egy link is közvetlenül: Drapi    a facebookon pedig szintén csak Drapi néven keressétek. Na szóval a lényeghez vissza térve ők ezt családi vállalkozásként csinálják, tehát ők mennek ki  a sport eseményekre, fotóznak, riportot készítenek stb. de mivel mellette van más egyéb dolguk is, ezért Balázs felajánlotta nekik, hogy mi szívesen besegítünk ha kell, így hétfőn kilátogattunk a Factum edző meccsére, majd megírtam róla a cikkem, ami egyben a vizsgafeladatom is volt ;) és bár nem adnék magamnak továbbra sem Pulitzer díjat, örülök, hogy felkerült a honlapra, és remélem máskor is kapok majd lehetőséget, hogy gyakoroljam az írást.
(ha valakit érdekel, itt elolvashatja a kis cikkemet :) ---> Factum )

Tehát ezzel teltek a dolgos hétköznapok :D ezenkívül itthon szedtem rendbe a lakást egy új módszer alapján, amit egy számomra nagyon kedves blogon fedeztem fel már régebben, de eddig nem próbáltam ki, mert úgy gondoltam/gondolom, hogy anyáék mellett ezt nem tudtam volna, mivel ahhoz őket is be kell csatlakoztatni stb stb. és én meg senkit nem kényszerítek, de most gondoltam kipróbálom és egyenlőre nagyon tetszik, akit érdekel itt olvashat a FlyLady programról. Egyébként ez nem hazai keletű, külföldön nagyon népszerű, de Via volt olyan kedves, hogy "lefordította" ezt nekünk, hogy mi is részesei lehessünk. Szóval pakoltam, rendszereztem, olyan helyen is ahol eddig nem, de nem mutatom meg mert anyáéknak majd meglepetés lesz :DD plusz vettem itthonra egy két apróságot, hogy ne lehessen mondani, hogy csak magamra költök :DDD
De most zárom bejegyzésem, mert úgy hiszem így is elég terjedelmes lett, remélhetőleg, most nem hagyok ilyen nagy lyukat két bejegyzés közt, igyekszem majd mindenre időt szakítani! :)
Legyen szép hétvégétek, élvezzétek az őszt, gyűjtsetek terméseket, én már megtettem, és nemsokára készítek szép őszi asztaldíszt belőlük :)

9 megjegyzés:

  1. Elfelejtettem beleírni, hogy ha kommenteltek majd, légyszi a végére biggyesszétek már oda, hogy mennyire zavaró illetve mennyire nem ez a betűtípus amit használok, ugyanis az alap készlet elég szegényes, de amik még tetszettek volna, azok torzítják az ékezetes betűket szóval ezért maradt ez, de ha nem élvezet olvasni, akkor inkább váltok valami kevésbé dizájnosra :) Előre is kösziii majd!

    VálaszTörlés
  2. Hát gratula a cikkedhez. Én elolvastam, és komolyan mondom, szuper, hogy leadták a TE monogrammoddal. :D Híres lettééééééééél. :D

    A betűtípus csak akkor zavaró, ha csak át akarnád futni az írást... de így legalább becsületesen végigolvassa mindenki. :) Nekem tetszik. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépen köszönöm :)))))) a nevemet is kiírták volna, csak Balázs nem vette észre mikor Edit hívta így biztos ami biztos alapon csak a monogramommal jelölték a cikket, de nem áll majd szándékomban áll néven írni :DDDD És köszönöm a betűtípusnak ment egy +1 akkor :)

    VálaszTörlés
  4. Mint már facen írtam, nagyon ügyes vagy gratulálok!!!
    Nekem tökéletes a betűtípus hasonlít a kézíráshoz.
    Jah voltunk a Müllerben és a dm-ben de sajnos nem találtuk egyik kollekciót sem, elmagyarázni meg elég nehéz volt. De megoldottam mert lefotóztam amit fecen kiraktál és legközelebb ha Ulmba megyünk fényképezővel felszerelkezve megyünk. :) :)

    VálaszTörlés
  5. Na most aztán írtál:)
    A ruha boltról annyit hallotam én is, hogy milyen jó és olcsó stb...köszi az infót, én Neked elhiszem hogy elég gagyi, így legalább már gondolatban nem vonz.Kár a felsőkért, jól néztek ki.
    A javasolt blogba majd bekukkantok, csak elég lustácska vagyok.
    A suliról olyan jó volt olvasni:)Írj róla rendszeresen, tényleg érdekel:)
    A cikket sem olvastam még el, de pótolom!!!

    VálaszTörlés
  6. azt kihagytam,hogy nekem nem zavaró olvasni, sőt teszik a betű formátum.

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm szépen a kommenteket! Anyuci, apáa mondta mert beszéltem vele, hogy nem volt olyan kollekció, de akkor már biztos ott is kifutott a kollekció szal nem baj :)))
    Eri én is azért csalódtam a boltba mert jókat hallottam, sőt amikor bementünk tényleg jónak tűnt így ránézésre, meg nagyjából árba is, de sajna ezzel a kettővel nagyon befürödtem :(((
    És akkor a betűtípus eddig +3-mal nyerésre áll :D
    Még azt nem értem, hogy a kommentek idejét miért nem találja el :/ sose azt mutatja mint amikor beérkezik a megjegyzés, bár ez legyen a legkevesebb gondom :D

    VálaszTörlés
  8. Ha híres ember leszel az Rtl klubnál akkor is írj blogot :)
    Ezt a takarítós programot tanulmányozom !

    VálaszTörlés
  9. Igenis értettem :) biztosan fogom :D akkor talán még érdekesebb is lesz ;) a takarítós programot ajánlom, nem csak a takarításban, de igazán az élet minden terén, csinál egy kis rendszert :)

    VálaszTörlés

 

Instagram-box

Rendszeres olvasók

A Blogról

Amit tudni érdemes: a blog nyomokban kreatív ötleteket, zene-film-és könyv ismertetőket, egy 24 éves lány hétköznapjait, és fotós próbálozásait tartalmazza, változó eloszátsban ;).



Amennyiben tetszik amit látsz, térj vissza bátran máskor is, ha kérdésed van, felül az ikonok között megtalálod a számodra legkézenfekvőbb elérhetőséget!