2012 visszatekintés



Már csak pár óra és nyakunkon az új esztendő, most hogy vissza-vissza nézegettem a blogon a 2012-es bejegyzéseket olyan mintha tegnap írtam volna a 2011-es beszámolót, persze év közben aligha vándorolnak ilyen mértékben a napok, most azonban csak egy pillanatnak tűnik az egész év.
Vegyes érzelmekkel gondolok az idei esztendőre, talán összességében kevésbé volt számomra rossz mint az azt megelőző, azonban nem mondhatnám, hogy az én évem volt. Talán mjad 2013 :) mindig van remény és az új év gondolata, a tiszta lap, újból reményt kelt, azonban mint írtam számomra azért nem volt olyan rossz ez az év, szeretném, ha azok akiket szeretek barátok és családtagok, akiknek problémáik vannak sajna, jobb évet köszönthetnének mint amilyen ez volt, így kívánom nekik és mindenkinek aki olvas a Békés és Sikerekben Gazdag Új Évet, mielőtt átfutnám mi is volt eddig :)

Januárban az életem gyökeresen megváltozott, ami miatt kimondhatatlanul hálás vagyok jó néhány embernek akik ezt elősegítették, többek közt Balázsnak akitől bérletet kaptam abba a fittness terembe, ahol megismertem Krisztit a zumba oktatómat, és végérvényesen rabja lettem ennek az edzésformának, egészen más ember lettem, sokkal vidámabb, kiegyensúlyozottabb és természetesen fittebb is. Megismertem sok új embert akikkel mára barátok lettünk, kis összetartó közösség, közös programok és a megannyi party összekovácsolt minket. Egy család tagja lettem, még Á betű is voltam a nyáron Kriszti leánykérésének apropójából én volt a Hozz Á m jössz lelkes Á-ja, fantasztikus élmény volt. Az biztos hogy ezeket a dolgokat nem adtam volna semmi másért 2012-ben és úgy tervezem ez még sokáig így is marad :) 

Még az év elején történt egy másik fantasztikus esemény, a születésnapomon, 4 év "együtt járás" után Balázs ezen a napon kérte meg a kezemet, (el se hiszem már lassan egy éve leszünk jegyesek :) ) a gyűrűm párszor megviccelt azóta minket, kétszer járta már meg Budapestet, mivel a kő nem akart a helyén maradni :D de legalább mindannyiszor szépen újrapolírozták :P és én büszkén viselhetem csillogva-villogva :)

Még a nyár beköszönte előtt, 14 év után először végre kijutottunk apához Németországba családostól, megnéztük a sokat emlegetett helyett ahol él Langenaut, a közeli nagyvárost Ulm-ot, átruccantunk Svájcba a Rheinfall vízeséshez, kicsit megízleltük milyen békés is az élet a határon túl, megnéztük apa munkahelyét és reméljük nem ez volt az utolsó alkalom, hogy járhattunk, egy örök élmény volt az egyszer biztos!

Júliusban kicsit átalakítottam a blog külsejét, érett már a kezdetleges sablon váltása, most egyelőre ezzel meg vagyok elégedve, biztos van jobb és szebb de nekem tetszik így ahogy van jelen állapotában :) Voltunk még nyaralni is, idén ismét a Balatont választottuk, méghozzá Siófokot a "fővárost" :D, nagyon jól éreztük magunkat, az idő most nem kedvezett annyira mint tavaly, de így is tudtunk strandolni, hajókázni a Balaton Soundon David Guetta bácsira tombolni, és szuper jó éttermekben enni, szinte fájó érzés volt hazatérni :D

A nyár hátralevő része gyorsan telt, sok kültéri Zumbával, strandolással, olimpia nézéssel, sorozatokkal, filmnézéssel, kinti programokkal ( ooooh hogy azok most hogy hiányoznak :/ ) és egy gyönyörű esküvővel :)

Szeptemberben új iskolába is beiratkoztam ( igen mazochista vagyok :D ) újságíró/fotóriporter szakra, és ha minden jól megy egyszerre végzek majd itt is mint a főiskolán üzleti kommunikáció szakon. Persze itt jobbára most a fotózás része foglalkoztatott, már eddig is sok hasznos dolgot tanultam az elmúlt 3 hónap alatt és remélem az elkövetkezőekben a megszerzett tudást tudom majd kamatoztatni :) Ezzel kapcsolatban ért nagy öröm is még ugyanis a szüleimtől karácsonyra előre megkaptam a hőn áhított Canon 1100D  fényképezőgépet, amit azóta is imádok

Az ősz beköszöntével nagy munkálatba fogtam és a régi fésülködőasztalunknak új külsőt adtam és mióta elkészült mindig rendbe tartom ( most először életemben tényleg :D ) és öröm reggelente elé ülni és elkészülni. 

Novemberben végre új erőre kaptam, legalábbis a bloggal kapcsolatban, február óta nem volt ennyi post és igyekszem ezt a hullámot meglovagolni :) és nem elhanyagolni újból az írást!!!

Ez a hónap már leginkább a készülődés jegyében telt, a karácsonyra hangolódásról szólt, készítettem adventi naptárt, új díszeket, ajándékokat, hógömböket és új adventi koszorút is. Szerencsére vizsgáim majd csak januárban lesznek így a december legalább nyugodtabban telt, most aztán viszont fel köthetem a gatyát :$.

Képáradatot most inkább kollázsba rendeztem (hűen a névhez ;) )

Kívánok mindenkinek még egyszer Boldog Új Évet, köszönöm, hogy itt voltatok és olvastatok idén is, tartsátok meg jó szokásotokat jövőre is :) köszönöm mind a 17 feliratkozott olvasónak is, hogy itt vannak és már nem csak a család olvas ;) legyen szép estétek! 
 



4 megjegyzés:

  1. De jó így egészében átolvasni az évedet! A zumba nagyon jól hangzik, én is szívesen kipróbálnám társaságban is, a fényképezőgép pedig szuper, remélem idén rengeteg jobbnál jobb képekkel árasztal el majd minket!
    Boldog új évet!:)

    VálaszTörlés
  2. Ha van a közeledben Zumba oktatás érdemes próbát tenni, persze azért sok minden függ az oktatótól is, Kriszti olyan mint egy duracell nyuszi és állandóan mosolyog képtelenség nem jól éreznie magát az embernek ha a közelében van :D
    B.Ú.É.K. neked is :)

    VálaszTörlés

 

Instagram-box

Rendszeres olvasók

A Blogról

Amit tudni érdemes: a blog nyomokban kreatív ötleteket, zene-film-és könyv ismertetőket, egy 24 éves lány hétköznapjait, és fotós próbálozásait tartalmazza, változó eloszátsban ;).



Amennyiben tetszik amit látsz, térj vissza bátran máskor is, ha kérdésed van, felül az ikonok között megtalálod a számodra legkézenfekvőbb elérhetőséget!