Angi és Pisti esküvője!

Tegnap volt Angi és Pisti esküvője, amelyet a múlt héten emlegettem, a ruhámmal kapcsolatban, és bár sok képet nem készítettünk, mert ismerjük a fotóst ;) így bízunk benne, hogy kapunk majd némi profi munkát, azért úgy gondoltam egy bejegyzést külön megérdemelnek! :)


Az én napom tegnap délelőtt a a sógornőmnél a fodrászatban kezdődött, még a héten csütörtökön voltam festetni akkor csináltunk egy próba frizurát, így a "nagy" napon már egy háromnegyed óra alatt el is készült a hajam,a fenn maradó idő, pedikűr - manikűr rittyentésével ütöttem el. Jól el is időztem vele, így már csak egy gyors fürdést rendeztem ( szatyorral a hajamon :DD ) majd jöhetett a smink. Ebből előző este készítettem próbát, hogy biztosra menjek és hogy a színeken már ne az utolsó pillanatban vacilláljak. Mire elkészültem már Balázs is megérkezett, így gyorsan belebújtam a rucimba, felhúztam a cipellőt amit sikerült vennem a héten és már suhantunk is a hivatalba.

A ceremóniára a kis fekete csipke ruhámban mentem, mivel az új ruhát már estére tartogattam :)

A sminket nem akartam eltúlozni, így két színt választottam egy világos ezüstöt és egy sötétebb lilát, plusz, hogy kicsit hangsúlyosabb legyen kihúztam egy fekete tussal.

Ez egy kicsit homályos lett, de a kis kövek, csak így oldalról látszanak, ezért szerettem volna ezt a képet mindenképp felrakni.

Na és azért Balázs se maradjon le a szép új Saxoo London öltönyében ;)


Maga a ceremónia, mind a polgári mind a templomi, szép volt, nem túl hosszú :) ami mindig öröm szerintem a vendégeknek és a párnak egyaránt, na és hát bizony az ifjú pár... gyönyörűek voltak, Angin csodálatosan állt a menyasszonyi ruha, mesebeli volt benne. (Amint lesznek hivatalos képeik, mutatok majd legalább egyet, mert látni kell :) )

Mi Balázssal a csoportos fotózkodás után, szaladásnak indultunk :D szó szerint, én konkrétan mezítláb, mert bizony ha az ember lánya úgy vesz cipőt, hogy szép-szép de csak azért viszem mert muszáj, az bizony olyan is! Így hát mi haza robogtunk, hűltünk egy percet, átöltöztünk, én átvettem rögtön a cipőm aztán betársultunk a barátainkhoz az autójukba és irány Debrecen.

Éééés itt a csini ruha! ( Fejem kicsit béna, de az nem lényeg itt :D ) Nagyon örülök, hogy Edit javasolta ez a boltot ( egyébként ti is megtaláljátok ITT ) mert nagyon jó ruhák és kosztümök vannak, ráadásul Magyar termék és szuper árakon szerintem, mert jó a minősége így nekem abszolút megérte.


Az est további része, természetesen evéssel-ivással, tánccal, beszélgetéssel folytatódott, mi nagyon jól éreztük magunkat, tetszett a helyszín, a dekoráció, az ételek finomak voltak, szimpatikus volt, hogy a menyasszony ( és vőlegény) rabláson kívül nem voltak cikis lagzis játékok, volt kvízes, a vendégeknek és a párnak külön, illetve fényképekből készített videó,de ezek nagyon aranyosak voltak. :) Tetszett még, hogy végre egy lagzi ahol a menyasszonytáncnál oda figyeltek a menyasszonyra és a ceremónia mester egy két forgatás után, le is váltotta az embereket :P így nem kellett órákig táncolnia Anginak, aminek szerintem nincs is értelme, épp elég neki így is, ekkora már rendesen elfárad, hiszen hosszú ez a nap :) 










Mi hajnal 3-ig bírtuk a mulatozást, aztán mivel Anita apukája volt olyan rendes hogy hazafuvarozott minket, még a napfelkelte előtt ágyba zuhanhattunk :) 

Sok Boldogságot a jövőben is a friss házasoknak :)




1 megjegyzés:

  1. Baloghne Sipos Zsuzsanna2012. augusztus 6. 7:55

    Nagyon szépek voltatok, Balázsnak is szuperül állt az öltöny és úgy látom nagyon jól is éreztétek magatokat, ennek nagyon örülök remélem nem soká a tietek következik!Puszi!!

    VálaszTörlés

 

Instagram-box

Rendszeres olvasók

A Blogról

Amit tudni érdemes: a blog nyomokban kreatív ötleteket, zene-film-és könyv ismertetőket, egy 24 éves lány hétköznapjait, és fotós próbálozásait tartalmazza, változó eloszátsban ;).



Amennyiben tetszik amit látsz, térj vissza bátran máskor is, ha kérdésed van, felül az ikonok között megtalálod a számodra legkézenfekvőbb elérhetőséget!