A pelenkatorta!

A pelenkatortának nálunk már történelme van. :) Amikor először találkoztam ezzel az újfajta ajándék ötlettel a neten azonnal rákattantam és tudtam egy nap csinálni fogok valakinek egy ilyet. De az alkalom sajna nem jött, egy közeli ismerősünknek sem lett kisbabája, aztán mikor apu munkatársának élettársa babát várt, úgy éreztem itt az idő :) azonban a távolság miatt úgy alakult hogy már jóval nagyobb lett volna a picur mire hozzáérkezik a torta így lemondtam róla. Idén viszont rám mosolygott a szerencse, apuci másik munkatársának felesége éppen akkora várta a kicsit  amikor is anyáék kifele mentek így eljött az én időm! :) Aztán a baby kicsit hamarabb érkezett (anya szerint boszorkány vagyok mert pont mondtam neki, hogy inkább egy mérettel már nagyobb pelust veszek mert mi van ha hamarabb jön a baba :D ) így nemsokára talán már meg is kapja, az ajándékunk :) És most megmutatom nektek is hogy készült!

Először is a hozzávalók: első és legfontosabb a pelenka! (mi mindenféleképpen jó minőségűt szerettünk volna, így esett a Liberora a választás, ez 46 darabos volt ennyi kell is, éppen még az 50 se lett volna rossz, de olyan kiszerelés most nem volt. ) kell még papírtörlő henger, kettő nem árt összetolva, ha nem csak kétszinteset akarunk. Ezenfelül befőttes gumi amivel a pelenkákat feltekerjük és majd a hengerhez rögzítjük, kartonlap az aljára, szép szalag (az enyém 3m volt, de hátul pici biztostűvel rögzítettem nem kötöttem, ha kötni akarjátok akkor több kell!) és persze játékok, fürdős kellékek, ez már csak fantázia és pénz kérdése :)

[ képen látható A és E betű a baba nevére utalt volna csak még nem tudtuk melyik is így végül az kimaradt, de majd jó lesz még ;) ]

Első lépésként kibontottam a pelenkát és kihajtás nélkül, hogy ne koszolódjon vagy sérüljön, fel tekertem őket és a közepükre gumit húztam. (Én mivel egyszínű gumit nem tudtam venni, vettem 5 különbözőt és egy színt kiválogattam :D )



Ezek után egy kartonlapra állítottam a hengert és 4-5 összefűzött gumigyűrűből álló gumit húztam rá, majd ezek alá szépen beraktam a pelenkákat, attól függően mennyi pelenkánk van, alulra rakhatunk 17-20 at körbe elosztva, majd újabb gumigyűrű és a közepére ennél kevesebb pelenkát aztán megint gumigyűrű és a tetejére csak annyi pelenkát hogy körbe vegye a hengert én 5-öt raktam végül. Ha ezzel megvagyunk, akkor a szalaggal szépen eltakarjuk a gumis részt és minden szintet körbe veszünk, mint írtam én hátul, nagyon apró biztos tűvel oldottam ezt meg, de persze lehet megkötni is csak akkor hosszabb szalagot vegyünk :).


Lényegében maga a torta ennyi. Én persze ennyinél nem állok meg :D a szalagra, pillanat ragasztóval még ragasztottam néhány kis masnit ( ezeket hobby boltban vettem egy cs. 80 Ft volt :) ), majd szépen elhelyeztem a kis ajándékokat, hogy látványos legyen és tádáám :)


Celofánba csomagoltam, ez szerintem mindenképpen szükséges, egyrészt az apróságok mozgatáskor lepotyognak másrészt a pelenka így nem tud koszolódni :)

Eliza egy kicsit hamarabb érkezett de a maga 2 kg 60 dkg-ával és a 46cm-vel minden bizonnyal sok örömet szerez majd kedves szüleinek. :) Öröm volt neki készíteni ezt a kis ajándékot, mivel már személyesen találkozhattam az anyukájával és apukájával, akik nagyon szimpatikusak voltak számomra, még nagyobb örömmel töltött el, hogy ők kapták az ELSŐ pelenkatortámat :)) használják majd egészséggel!

12 megjegyzés:

  1. Ez nagyon ötletes Gina! Azt hiszem én is meg fogom csinálni!!!!:) Köszi :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, és ha csinálsz majd kérek képet :) Egyébként ha google-be beírod hogy pelenkatorta vagy diaper cake, akkor rengeteg hasznos inspirációs ötletet találsz :) pl.: láttam olyat is ahol a torta közepe nem henger volt hanem pezsgő :) a szülőknek is legyen valami :D

    VálaszTörlés
  3. Ilyet én is csináltam a tesómnak annak idején, hát a kezem a végére görcsbe állt, nekem nem volt ennyi eszem, hogy gumit húzzak rá, mindegyiket egyenként kötögettem meg szalaggal, ami persze nem látszott, mert el kellett takarni, hogy ki is nézzen valahogy.... Na majd legközelebb.... De hogy hogy nem jutott eszembe a befőttes gumi??? Vagy talán eszembe jutott csak épp nem volt otthon... Az is lehet. :)

    Minden esetre szerintem a tiéd gyönyörű lett, sokkal jobb mint nekem ahogy sikerült. :)

    http://dorkamesel.freeblog.hu/archives/2010/02/14/Ajandek/

    Most nézem, az enyém 103 db-ból állt ráadásul... :D

    VálaszTörlés
  4. Tényleg látod, most hogy írtad emlékszem is hogy láttam nálad is :))) az azért nem semmi 103 db-ból, de így a tieddel biztos nem kellett trükközni legalább, hogy szép emeletes tortaforma legyen :D mert én a közepével azért babráltam rendesen, hogy látszódjon köztük a szint különbség, mivel az aljára nem jutott volna a 46 db-ból olyan sok! De a lényeg, hogy örültek neki, épp tegnap írt Edina, hogy tetszett nekik és hogy nagyon ötletes, úgyhogy megnyugodtam :)

    VálaszTörlés
  5. Nekem is rémlett, hogy valahol már olvastam, így be is ugrott, hogy Reninél :)Majd év végén érkezik sógornőm babája:) Kép bizti lesz!:)

    VálaszTörlés
  6. Szuper lett, gratulálok apukád kollégájának!

    VálaszTörlés
  7. Baloghne sipos zsuzsanna2012. augusztus 21. 22:03

    Na hát nagyon ügyes vagy gratulálok nagyon jól néz ki ez szuper!

    VálaszTörlés
  8. Gina megint óriásit alkottál !!!!!!!!!
    Nekem annyira nincs rálátásom az ilyen dolgokra, sokkal bonyolultabbnak gondoltam az elkészítését. :)

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm szépen csajok :)

    VálaszTörlés
  10. És a szinteket összefogattad vmivel, meg a fürdetőt, játékot mivel fogattad rá?Válaszod előre is köszi!Naggyon ötletes

    VálaszTörlés
  11. Szia, a szinteket külön nem fogattam össze mivel középen áll ugye a henger a lapon amire ráhúztam egy több befőttes gumiból összekötött nagy gumit (vagy ha van ilyen nagyobb postagumid azzal egyszerűbb) ezzel odafogatva oldalról a pelenkákat, és mivel a szintek egymásra épülve egyre kevesebb pelenkából állnak így szépen megtámasztották egymást. Az ajándékokat külön nem rögzítettem, fentebb ahogy írtam én ezért csomagoltam celofánba szép szorosan így nem csúszkáltak le az apróságok sem :)

    VálaszTörlés
  12. Szerintünk is a pelenkatorta a leghasznosabb ajándék kismamáknak :)

    http://peluswebshop.hu/pelenkatorta-a-leghasznosabb-ajandek-kismamaknak/

    VálaszTörlés

 

Instagram-box

Rendszeres olvasók

A Blogról

Amit tudni érdemes: a blog nyomokban kreatív ötleteket, zene-film-és könyv ismertetőket, egy 24 éves lány hétköznapjait, és fotós próbálozásait tartalmazza, változó eloszátsban ;).



Amennyiben tetszik amit látsz, térj vissza bátran máskor is, ha kérdésed van, felül az ikonok között megtalálod a számodra legkézenfekvőbb elérhetőséget!