Hobby lehet munka?

 Elgondolkodtam már sokszor ezen a kérdésen, hiszen sokkal könnyebb lenne az életünk, ha mindenki azzal kereshetné a kenyerét amit szeret is csinálni vagy épp amihez ért is. 
Itt vagyok én például, mindig is gyakorlati ember voltam és nagy kreativitás érzékenységgel rendelkezem (ez természetesen nem azt jelenti, hogy mindenhez tökéletesen értek, egyszerűen csak van hozzá huzalmam :) ) de ezekkel ellentétben nem értek a pénzügyhöz vagy a fizikához, így hiába kaszálhatnék nagyot ezekkel a szakmákkal, ha egyszer nem tudnám megcsinálni rendesen a feladataimat nem látom értelmét, hogy ezekkel foglalkozzam. Viszont annál inkább szeretek alkotni, de eddig még leginkább csak a magam örömére tettem illetve a szeretteimet leptem meg olykor-olykor saját készítésű ajándékokkal, múlt héten azonban elkészítettem életem első megrendeléseit :P és még pénzt is kerestem velük, de nem szaladok előre...

Szóval az egész valahogy úgy kezdődött, hogy egy barátnőmnek nemrég volt a születésnapja én pedig ez alkalomból többek közt egy kis karkötővel leptem meg, de szerettem volna valami szép ékszeresdobozt hozzá, így amikor a kedvenc kreatív boltomban jártam, úgy döntöttem kipróbálok valami újat amit már régen terveztem így esett a választásom a decoupage-olásra más néven szalvétatechnikára.
Gondolom erről már többnyire mindenkinek van fogalma, a lényeg, hogy kisebb-nagyobb tárgyakat díszíthetünk szalvétával, így szép és egyedi hangulatú használati illetve ajándék tárgyak készülhetnek. Én már régebben kacérkodtam az ötlettel de eddig valahogy olyan bonyolultnak hittem és nem mertem belevágni, de most egyből fejest ugrottam. Persze azért itthon előbb egy saját kis papírmasé ékszeresdobozon gyakoroltam, azonban elég hamar belejöttem, így még aznap folytattam az ajándék dobozt is, másnap pedig el is vittem a kiszemeltnek a munkahelyünkre  :) még aznap délután kaptam tőle a hírt, hogy mindenkinek nagyon tetszett a doboz és hogy az egyik ott dolgozó hölgynek olyannyira tetszett hogy ő is akar. Eleinte persze csak mosolyogtam, hogy naná majd gyártok sorozotba, de aztán a helyzet tényleg komolyra fordult egyből kaptam is a rendelést, rögtön 3 dobozkára :)

Nem mondom, hogy nem örültem, azonban eléggé izgultam is, mert az oké, ha magamnak csinálom olyan lesz amilyen, de én is elvárom, hogy a pénzemért minőségit kapjak és szerettem volna ugyan ezt nyújtani másnak is. A munkámat könnyítette illetve nehezítette :D hogy teljesen szabad kezet kaptam, így az alkotásnak nem szabott semmi határ, azonban ez rizikó faktor is volt, hiszen ami nekem tetszik nem biztos hogy másnak is. Végül azonban minden jó lett és mind a három doboz elkészült majd el is kelt :) Időközben volt a konyhafelújítás is, amire anyát megleptem egy szép fa tea dobozzal is.

A próbadoboz :) [ az ajándékdoboz is ilyen lett csak szívecske alakú dobozból, természetesen tetején a tortával és oldalt a happy birthday felirattal ]

Az 1-es számú doboz :)

2-es számú doboz :)

3-as számú doboz :)

És végül a kis tea filter tartó még folyamatban:

és már teljes pompájában:



Szóval egy kis időre így lett a hobbyból munka, sajna azonban ezen a környéken ebből nem tudnék megélni, bármennyire is szeretném, de a lelkesedésem töretlen :P 
Ha szeretnétek többet tudni erről a technikáról szívesen illusztrálom és bemutatom nektek.
És valakinek nagyon megtetszettek volna a kis alkotások továbbra is vállalok megrendelést :DDD na jó neeeem reklámozom magam, bár azért a saját blogom ez még beleférhet :D most épp majd néhány favállfát szeretnék majd átvarázsolni, de az időnek mindig híján vagyok, főleg így vizsgaidőszak közepén, de majd beszúrom valahová :)

12 megjegyzés:

  1. Mindegyik gyönyörűűűűűűűű... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösziiiiii, ma hozom a másik posztot is, csak a fényképekkel akadtak problémák :D de visszavarázsolta nekem a bátyó így minden oké :)

      Törlés
  2. Baloghné Sipos Zsuzsanna2012. május 31. 21:54

    Nagyon ügyes vagy ezek gyönyörüek és ezt nem csak mondom gratilálok!

    VálaszTörlés
  3. Kösözönöm szépen!!! <3 :)

    VálaszTörlés
  4. Atyám, Gina, ezek gyönyörűűűek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösziii, azért ne túlozzatok :))) örülök, hogy tetszik, elfelejtettem odaírni hogy írjátok be kinek melyik a kedvenc :)

      Törlés
  5. 2 es számú :) valami gyönyörű....

    VálaszTörlés
  6. Istenem de gyönyörűek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! A teadoboz..... kész vagyok tőle !!!!!!!! :))))

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szépen köszönöm :))) :*

    VálaszTörlés
  8. Nekem az egyeske és a teás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszike :) a teás nekem is a szívemhez nőtt, illetve a ketteske, de az leginkább azért mert most levendula mániám van + a szatén masnikért oda vagyok, természetesen mivel én készítettem ez tükröződik is :DDDD

      Törlés
  9. Édes drága Nyuszmókom! Bármilyen hihetetlen, ideértem és mindent elolvastam!! Szuper volt minden bejegyzés!! Az alkotásaidról már elmondtam a véleményem, de azért ide is leírom: nekem mindegyik nagyon tetszett de természetesen a teás doboz a szívem csücske, mivel az nekem készült!! :) Még egyszer puszi érte, gyönyörűen mutat a konyhaszekrényen!! :) <3

    VálaszTörlés

 

Instagram-box

Rendszeres olvasók

A Blogról

Amit tudni érdemes: a blog nyomokban kreatív ötleteket, zene-film-és könyv ismertetőket, egy 24 éves lány hétköznapjait, és fotós próbálozásait tartalmazza, változó eloszátsban ;).



Amennyiben tetszik amit látsz, térj vissza bátran máskor is, ha kérdésed van, felül az ikonok között megtalálod a számodra legkézenfekvőbb elérhetőséget!