David Nichols - Egy nap / Egy nap film :)


Régen jelentkeztem már, könyves poszttal, jobban mondva itt még egyáltalán nem írtam ilyen bejegyzést, de úgy hiszem akkor pont itt az ideje. Még a pesti kiruccanás alkalmával vettem meg ezt a könyvet a Libriben és azóta szép lassan olvasgattam, amikor nyílt rá egy kis lehetőségem….



Eredetileg nem ezt akartam megvenni, hanem két másik olyan könyvet, amit ár előzőleg láttam filmen és tetszett, de azok épp nem voltak raktáron így eset a választásom erre a könyvre, ugyanis már akkor láttam a könyvből készült film előzetesét és az nagyon meggyőzött. [Persze tegnap már premier második napján muszáj voltam a filmet is megnézni a moziba, mert nem bírtam volna tovább várni egy percet sem, de majd erről lentebb… ]
Olyan írásokat kapott, mint hogy észvesztően jó könyv … stb. de ennek ugye az ember már nem dől be elsőre :D hisz a kritikusok véleménye és az olvasó véleménye nem mindig egyezik :) de erre bizony, úgy hiszem még az észvesztő szó is kevés…

Kiadó: CARTAPHILUS KIADÓI KFT.
Oldalak száma: 506
Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly: 500 gr
ISBN: 9789632662305
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2011
Fordító: Földváry Kinga

Fülszöveg: „Emma és Dexter története egyetemi ismeretségükkel kezdődik. Az egymást eleinte csak kerülgető fiatalok a diplomaosztó buli után kalandos éjszakát töltenek együtt. Ám a sors úgy hozza, hogy noha jó barátok maradnak, az útjaik elválnak: Emma munkát keres, a jómódú családból származó Dexter pedig utazgatni kezd. Szerelmek, konfliktusok, félreértések és tragédiák szálainak bonyolult szövevénye bontakozik ki az olvasó előtt, ahogy évről évre követi a fiú és a lány életének eseményeit. Kacagtató,megható, s izgalmas epizódok váltják egymást, melyek során Em és Dex barátsága hol meglazul, hol pedig megerősödik, míg végül… Végül vajon szenvedélyes szerelem lesz a vonzalmukból? Vagy talán megmaradnak egymás lelki társai, és életük végéig legjobb barátok lesznek, akiket összefűz a közös múlt számtalan öröme és fájdalma? Annyi biztos, hogy aki közhelyes fordulatokra számít, azt számos kellemes- és néhány szívszorító – meglepetés várja.”

Már az első oldalnál nagyon megörültem, mikor felfedezni véltem, hogy a könyv formátuma az egyik nagy kedvencem a ’’napló stílus’’. Nagyon szeretem az ilyen regényeket. A történetet mindig egy adott nap a júl. 15.-e segítségével követhetjük, amikor is Em és Dex megismerkedtek. Az eltelt egy évet pedig csak utalásokból vagy visszaemlékezésekből ismerhetjük meg, ami szintén tetszett, mert egy kicsit rejtélyessé teszi a könyvet, minket pedig úgy hiszem kíváncsivá és mindig egyre többet és többet akarunk  : ) .Ahogyan az a fülszövegben is írva van, ez tényleg nem a tipikus közhelyes romantikus regény, talán ezért is olyan nagyszerű, hisz már a Danielle Steel könyveknél kifejtettem, hogy azok, pont azért nem a kedvenceim, mert azokból hiányzik a csavar és mindig tudjuk mi fog történni a következő pillanatban. Minden megvan benne, ami egy sikerkönyvhöz kell és ahhoz, hogy még számtalanszor újra olvassam. Nagyon közel is állt hozzám, hisz a történet maga olyan egyszerű és hétköznapi, ahol végig követhetjük, ahogy felnőtté válnak, a különböző korhoz tartozó problémákat is át tudjuk élni. Fiatalon a párkapcsolat, majd a pénz és a karrier később a családalapítás, ezek mind-mind ott vannak a mi életünkben is, így máris azonosulni tudunk a szereplőkkel és együtt tudunk velük érezni.
Én csak ajánlani tudom a könyvet, 100% hogy megéri a ráfordított időt :) 

Értékelés:   
Megvásárolható:   


Egy nap the movieeeeeee :)))
David Nicholls magyarul Egy nap címen megjelent nemzetközi bestsellerének adaptációja egy különleges kapcsolatot mutat be.
1988. július 15. A diplomakiosztó napja, a nap, amikor Emma (Anne Hathaway) és Dexter (Jim Sturgess) először találkoznak. A nap, melyen 20 éves keresztül minden évben újra találkoznak, és megosztják egymással az elmúlt év legfontosabb pillanatait: örömöt és bánatot egyaránt. Emma egyszerű munkásosztálybeli lány, aki arról álmodik, hogy jobbá teheti a világot, míg Dexter gazdag aranyifjú, aki a játszóterévé próbálja változtatni azt. Emma és Dexter Húsz éven keresztül külön utakon próbálja meg keresni a boldogságot, míg egy nap ráébrednek, hogy az mindvégig előttük volt…


Szóval fentebb már elolvashattátok mit gondolok a könyvről és azt is írtam, hogy természetesen a filmet sem hagytam volna ki! :) SZerencsére nem kellett csalódnom és a hozzá füzőtt reményeimet betartotta :) persze számomra egy olyan film amiben Anne Hathaway a főszereplő alapból nem lehet bukás :D mert annyira imádom a színésznőt, hogy ha egy művész filmben játszana még biztosan az is tetszene :D De ezt a filmet nem kellett megmentenie :) mert nagyszerű volt. Külön örültem, hogy próbáltak minél jobban a  könyvnél maradni, néhány helyszín és apró részlet eltért, de ez nagyon is az elfogadható kategóriában volt nálam. A szereplőket imádtam, a fejemben is hasonlóak voltak :P  így nem csalódtam. Egyedül azt sajnáltam a tegnap estében, hogy a moziban nem csak én vagyok egyedül így mire a film végére értünk, már majdnem megfulladtam a néhol elfojtott sírástól :))). [hát na igen nő vagyok és ezt a filmet szerintem nehéz végig nézni egy két könnycsepp nélkül :D ] de majd megnézem később itthon is, csak hogy ezt bepótolhassam :P Mindent összevetve nekem, nagyon tetszett, és néha napján felüdülést nyújt egy nem tipikus, happy endes vígjátékos, hollywoodi romantikus film. Néha kell egy kicsit ilyen életszagú film is... :)
Aki még nem látta volna, bár lehet már mutattam, annak itt az előzetes :) [már ezt is imádtam, főleg a végén elhangzó One Republic - Good Life szám miatt :)) ]lessétek meg :)




1 megjegyzés:

 

Instagram-box

Rendszeres olvasók

A Blogról

Amit tudni érdemes: a blog nyomokban kreatív ötleteket, zene-film-és könyv ismertetőket, egy 24 éves lány hétköznapjait, és fotós próbálozásait tartalmazza, változó eloszátsban ;).



Amennyiben tetszik amit látsz, térj vissza bátran máskor is, ha kérdésed van, felül az ikonok között megtalálod a számodra legkézenfekvőbb elérhetőséget!